Mi lesz, ha elkezdenem összemosni a határt a szakmai életem és a lelki életem között?

Az integritás azt jelenti, hogy mindig ugyanazt gondolod helyesnek, függetlenül attól, hogy hétfő van vagy vasárnap, hogy a lelkészed lát vagy a főnököd lát vagy éppen senki se lát. Ha integritásod van, lelki békéd van. Ha viszont szakaszokra osztod a jellemedet, akár “cserélgeted az álarcaidat” a helyzetnek megfelelően, akkor nem fogsz esténként békés mosollyal elaludni, nem lesz meg a lelki nyugalmad.

Mindenkinek kísértés, hogy éles határt húzzon a munkahelyi értékei és templomi értékei közé. Könnyen lehet, hogy egy viccen a munkahelyen nevetek; vasárnap a fejemet csóválom miatta. A versengés és mások túlszárnyalása érték számomra a hétköznapokon; keresztény közegben viszont nekem is a segítés és a kegyelem számít jónak. Munkaidőben kínosan vigyázok rá, hogy ne bántsak meg senkit azzal, hogy a hitemről beszélek, meg főleg én ne kerüljek emiatt kellemetlen megítélés alá; a gyülekezetben viszont nyíltan megélem a hitemet.

Ha belekezdesz egy Lelki Ebédbe, nem fogsz tudni éles határt húzni. És ez jó. Mindig lesznek, akik megtudják, hogy te is jársz, vagy akár szervezed “azt a keresztény ebédelős izét”, és nem biztos, hogy ez mindenkinek tetszeni fog. Ez nem baj! Neked Isten az igazi főnököd, ő vigyáz a megítélésedre, ő egyengeti a karrieredet, ő ad megélhetést, ő segít át a nehéz munkahelyi szituációkon. Ha ezeket elhiszed, tudatosan megéled, az nagyon felszabadító.

Hadd állítsak szembe két jézusi igét egymással:

Aki szégyell engem és a szavaimat, azt az Emberfia is szégyellni fogja” (Lukács 9,26)

“Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5,16)

Ez a két ige együtt fog neked segíteni. Egyrészt ott van, hogy ne a szégyen miatti félelem miatt maradjunk csöndben, ha Istenről lehetne beszélni – ez kínos Jézusnak. Azaz fel kell vállalnunk a hitünket egy munkahelyi környezetben. Ugyanakkor vannak, akiknek könnyű átesnie a ló túloldalára, és állandóan Istenről beszélnek, igeversekkel tapétázzák ki a munkaterületüket, csak igeverses pólóban járnak, állandóan keresztény meghívókat és könyveket osztogatnak azoknak, akik szembejönnek a kávégépnél. Ennek ellenkezőjéről beszél a második ige: inkább a jó cselekedeteink mutassák be Isten világosságát: ne pusztán mondogassuk, hogy “Jézus szeret téged”, hanem éljük oda Jézus szeretetét mások elé jókedvű munkában, túlórában, becsületességben, akár együtt nevetésben és sírásban.

Valaki azt mondta: “Állandóan tegyél bizonyságot, és ha muszáj, használj néha szavakat.” Számomra ez a Lelki Ebéd és általában a hitem megélésének a kulcsa a munkahelyemen. Szeretnék úgy hiteles kolléga lenni, hogy ha néha beszélhetek róla – amikor érzem, hogy ezt a beszélgetést Isten előkészítette, és most aztán beszéljek bátran a hitemről -, akkor már adnak ehhez a tetteim világosságot. És ehhez nem kell Tökéletes Kereszténynek és Tökéletes Munkavállalónak lenni, elég minden nap elkérni Istentől az ő szeretetét és továbbadni másoknak. Így nem kínos lesz a Lelki Ebéd, hanem hiteles, sőt vonzó.

Hogyan keresd Isten vezetését ma a Lelki Ebéddel kapcsolatban?

Biblia: Az Efézusi levél 2. fejezetének első 10 versét olvasd el ma. Segít tudatosítani, hogy Isten adott nekünk új életet, és ez csak a kegyelmének köszönhető, nem a mi érdemeinknek. Ugyanakkor előkészít nekünk jó cselekedeteket, hogy azokat megéljük – akár a munkahelyünkön is.

Ima: Ma beszélgess Istennel! Mondd el neki, hogy milyen érzések vannak benned a keresztény hited és világi munkahelyed találkozása kapcsán. És maradj csöndben előtte 1 percre, kérd őt, hogy adjon beléd gondolatokat, érzéseket, ötleteket – szóljon hozzád. Légy türelmes.

Más keresztények: Keress meg ma valakit, akiről tudod, hogy erős a hite és nem keresztény helyen dolgozik. Írj neki üzenetet, vagy hívd fel, vagy akár találkozzatok. Egyszerűen kérd meg, hogy meséljen róla, ő hogyan egyezteti össze a két világot – biztos lesz egy-két jó története!

Körülmények: Szakértők azt mondják, hogy kell munka közben pár perc “egészségügyi bambulás”. Te is állj meg a munkában 1-2 percre, és csak nézz körül, figyeld az embereket, imádkozz értük. Súg valamit Isten? Teremt lehetőséget rá, hogy a tetteid vagy szavaid világítsanak?