Kapcsold be mindkét hajtóművet: hit és szeretet

Emlegetjük a munkátokat, amelyhez az energiát a hitetek adja, és a szolgálatot, amelyre az isteni szeretet indít benneteket. (1 Thesszalonika 1,3)

Pál nagyon büszke volt a thesszalonikai gyülekezet példaértékű munkájára, és meg is fogalmazza a siker két titkát:

  • Honnan az energia? A hitből!
  • Mi motivál a szolgálatra? A szeretet!

A Lelki Ebédnek is ezek a sikertényezői. Sok energiára lesz szükséged hozzá, az első lelkesedést könnyen követhetik energia-nyelő nehézségek, szárazabb időszakok. Pál nem azt mondja, hogy a fogunk összeszorítása, a “csakazértis!” kitartás a megoldás, hanem a hit. Ennek az egész sorozatnak az a célja, hogy felfedezd Isten akaratát azzal kapcsolatban, hogy indíts-e Lelki Ebédet a munkahelyeden. Elhiszed, hogy Isten Lelki Ebéd indítására hív? Elhiszed, hogy ez jó lesz az embereknek is, és Isten királyságának is? Elhiszed, hogy ő nem csak legyint erre, hanem fontos neki, segíteni fog, veled megy az úton? Elhiszed azt a víziót, amit egy élő hitű hívőkkel egyre inkább megtelő munkahely megújulása meg tud majd valósítani? Legyen a hit a hajtóműved, amikor fogy az energiád! És ne te találd ki, hogy miben is kéne hinni, hanem bátran borulj Isten lábához, ne csupán energiát kérj tőle, hanem a hited megújulását – és ez energiaforrássá lesz.

A Lelki Ebéd egy szolgálat mások felé – és csak szeretetből tud jól működni. Lehet persze csinálni dicsőségvágyból, megfelelési kényszerből, hirtelen felindulásból és még sok más ok miatt is, de ezek nem jó motivációk is nem is adnak hosszú távra lendületet. A szeretet legyen a másik hajtóműved! Ne csak energiát kérj Istentől, hanem vidd elé imában a Lelki Ebédhez kapcsolódó ismerőseidet, és kérd, hogy teljen meg a szíved irántuk érzett szeretettel. Ha szeretsz valakit, örömmel segítesz neki és teszel meg érte dolgokat; még akkor is, ha fárasztó.

Ez a 7 napos sorozat vége. Sikerült felfedezned Isten akaratát? Hív ő egy Lelki Ebéd indítására? Ha nem, akkor sincs baj, sőt, akkor nem is szabad Lelki Ebédet indítanod. Hagyj időt a dolognak, ha esetleg Isten időzítése későbbre esik, legyél majd akkor nyitott rá. Viszont ha úgy látod, hogy Isten indít a Lelki Ebéd szervezésére, akkor haladéktalanul engedelmeskedj – a késlekedő engedelmesség igazából engedetlenség.

Hogyan keresd Isten vezetését ma a Lelki Ebéddel kapcsolatban?

Biblia: Olvasd el az első Thesszalonikai levél első két fejezetét. Látod a gyülekezet és Pál hitét és szeretetét?

Ima: Kérd Istent, hogy töltsön meg téged hittel és szeretettel. Ő milyen jövőképet szán neked, amit hittel meg tudsz ragadni? Ő hogyan látja az ismerőseidet, amelyet átérezve megtelsz szeretettel feléjük?

Más keresztények: Beszélgess azzal vagy azokkal, akik segítenének a Lelki Ebéd indításában, akár közvetlenül, akár csak távoli támogatóként, mentorként. Beszélgessetek a hitről és a szeretetről! Hogyan tudnak ezek hajtóművei lenni a Lelki Ebédnek?

Körülmények: Ha Isten bátorít a Lelki Ebéd indítására a Biblia, az Ima és más keresztények által, akkor figyelj a körülményekre. Előfordul, hogy minden más módon bátorít Isten, de a körülmények még nem készek, ilyenkor “sárga” a lámpa. De lehet, hogy a körülmények most nyitnak ajtót nektek a Lelki Ebéd indítására, ha zöld a lámpa, indulás!