Az utolsó Hétindító Üzenet

Sokat gondolkoztam, imádkoztam, beszélgettem az elmúlt hetekben a Lelki Ebéd kapcsán, és úgy látom, hogy Isten engem most kicsit “elfelé” vezet a Lelki Ebédtől. Ezért véget ér a Hétindító Üzenet hétfőnkénti kiküldése. A szerdai Lelki Ebéd és a csütörtöki Lelki Reggeli mennek tovább, ezeket Ibolya illetve Áron szervezik szépen, nagyon köszönöm nekik! Nem fogok eltűnni a Lelki Ebéd életéből, de most alapvetően más dolgokra kell fókuszálnom, úgy látom.

Nagyon köszi mindenkinek, aki a több, mint 80 Hétindító Üzenetet írta, olvasta, kommentelte, komolyan vette! A fókuszom most változik, de a hitem ugyanaz: Továbbra is hiszek benne, hogy a hívő életünknek és a munkanapjainknak össze kell érnie, nem szabad ezeket külön kezelnünk!

Hiszek benne, hogy Jézus szeretne eljönni veled is minden nap dolgozni!

– Dolgozz az ő erejéből!
Szabad, sőt érdemes imádkozni szakmai kihívásokért, emberi konfliktusokért, a vezetőségért.

– Keress hívő munkatársakat!
Ha a gyülekezetedben nem nagyon tudod a hívő életed munkahelyi kihívásait kivel megbeszélni, akkor imádkozva keress hívő kollégákat, vagy  környéken dolgozókat, vagy csatlakozz be akár távolról a Lelki Ebéd alkalmaiba. Ne egyedül akarj mindent megoldani, egy test tagjai vagyunk.

– Építs szeretet-hidakat a még nem keresztények felé!
Valószínűleg a kollégáid azok, akikkel igazán sok időt töltesz, akikkel az évek során jól megismeritek egymást. Nem kell erőszakkal kopogtatnod a szívük ajtaján, de hagyd, hogy természetes módon, illetve Isten által előkészített hitlépések által kiderüljön számukra, hogy te miben hiszel, és ha érdeklődnek, segíts nekik is összebarátkozni Jézussal.

Ha hiányzik a Hétindító Üzenet, keress valamilyen alternatívát, van sok jó lehetőség, például a Mai Ige ( www.maiige.hu ), a Napi Remény ( https://napiremeny.blog.hu ), illetve a Keve Társaság “Monday Manna” áhítata ( https://www.keve.org/szolgalataink/monday-manna/heti-mannak ).

Imádkozom érted, hogy Isten áldja meg a munkanapjaidat! HÁLA ISTENNEK, HÉTFŐ VAN! 🙂

Szeretettel,
Sonkoly Tamás

U.I.
A www.lelkiebed.hu honlap továbbra is működik, itt megtalálod a csatlakozási információkat a szerdai Lelki Ebédekhez és a csütörtöki Lelki Reggelikhez.