A legtöbb embernek teljesen új a Lelki Ebéd ötlete, ezért rengeteg jó kérdést szoktak feltenni. Összegyűjtöttük a gyakoriakat.


Mi ez a Lelki Ebéd, egy rövid mondatban?

Egy helyen dolgozó keresztények közössége, például hetente egy közös ebéd a Biblia fölött beszélgetve.

Nekem ez tetszik. Hogyan kezdjek bele?

Ne emberi erőből. Imádkozz, bibliázz, beszélgess hívőkkel, figyeld a körülményeket… azaz kutasd Isten akaratát. Ha úgy látod, hogy Isten hív erre, akkor egyszerűen csak kezdjetek el rendszeresen találkozni! A legjobbnak heti egy közös ebéd tűnik.

Nekem nincsenek keresztény kollégáim. Mit tegyek?

Isten tud adni keresztény kollégákat? Igen! Lehet, hogy évekig kell imádkoznod és türelmesen várnod.

Muszáj, hogy ugyanazon a munkahelyen dolgozzunk?

Egyáltalán nem. Jól működik az is, hogy egy környéken, de különböző cégeknél dolgozó keresztények járnak össze. Így nem fogják annyira mélyen ismerni egymás problémáit, munkahelyi kultúráját, de attól még jó lesz.

Én nem egy nagy cégnél dolgozom, hanem egy kicsinél / egyedül / tanulok / otthon vagyok.

Neked is szükséged van rá, hogy megoszd a mindennapok terheit és örömeit olyanokkal, akik hasonló cipőben járnak! Szervezhetnek Lelki Ebédet különböző munkahelyeken dolgozók. Lehet iskolában is szervezni ilyet. De akár egy játszótéren is, fél szemmel a gyerekekre vigyázva. Fontos ilyen közösségeknél is a struktúra: lehetőleg legyen heti egy fix napotok a találkozóra, és ilyenkor legyen célirányos, Biblia-alapú a beszélgetés.

Csak keresztények csatlakozhatnak?

Jó, ha a Lelki Ebéd alapja a Biblia elfogadása. De természetesen bárki jöhet! Egy jó Lelki Ebédbe együtt járnak régóta keresztények és a hittel még éppen csak ismerkedők is.

Én nem szeretnék Lelki Ebédet indítani, de szívesen csatlakoznék egyhez, lehet?

Keress meg minket, megpróbálunk keresni neked egy Lelki Ebédet a közeledben!

És mi van az anyagiakkal?

Nincsenek anyagiak. 🙂 A Lelki Ebéd Mozgalom önkéntes felajánlásokból működik. Az egyes Lelki Ebédek pedig ingyenesek, mindenki fizesse ki a saját ebédjét! 🙂 Ettől függetlenül jó ötlet, ha a csapat alkalmanként vagy rendszeresen adakozik egy közös, számukra szimpatikus célra.

Bárki tarthat Lelki Ebédet vagy csak szakképzettek?

Bárki. A legtöbb Lelki Ebédre természetesen nem járnak teológiai végzettségűek. Nem is az a célja az ebédeknek, hogy bárki “prédikáljon”, hanem hogy egy jó beszélgetés történjen a Biblia alapján. Teljesen jó beszélgetésindító lehet akár az is, hogy “Én még sose olvastam a Bibliát, nektek melyek a kedvenc részeitek benne?”