Jó reggelt!Amíg aludtál, addig a Játékmester megépítette a mai akadálypályádat. Sok sikert az akadályok leküzdéséhez! Ez lehetne a Ninja Warrior vetélkedőnek vagy a Squid Game sorozatnak is a visszatérő motívuma. A mi Mennyei Játékmesterünk célja azonban nem a szórakoztatás vagy a szenvedés, hanem a szeretet.

Sok minden formál minket, de leginkább az emberek – ezért úgy gondolj a mai napodra, mint egy emberekből álló akadálypályára. Sok találkozásod lesz ma: Semlegesek, pozitívak és negatívak is. Hogyan reagálsz majd rájuk?

Isten fog adni lehetőségeket arra, hogy jót tegyünk, hogy szeressünk másokat. Ahogy Pál írt róla: “Arra teremtett bennünket a Krisztus Jézusban, hogy nemes tetteket vigyünk véghez. Ezeket pedig Isten már előre elkészítette a számunkra, hogy lépésről lépésre ezeken haladjunk.” Készen állsz erre? Észre fogod venni az előkészített nemes tetteket? Vagy ma nincs kedved hozzá, nem érsz rá, fáradt vagy, és különben sem szimpatikus az az illető?

Fájdalmas, de Isten fog adni olyanokat is, akikkel nem lesz kellemes a találkozás, akik megbántanak, kedvedet szegik, elszívják az erőd vagy éppen felidegesítenek. Ne az legyen a célod, hogy minél gyorsabban letudd és elfelejtsd ezeket a találkozásokat! Inkább figyeld meg magadat – van valamilyen érzékeny pontod, akár önmagad elől is rejtegetett dolgod, lelki elakadásod? A Példabeszédek szerint “Vassal formálják a vasat, és egyik ember formálja a másikat.” – Isten sokszor így, más emberek által tud formálni téged, ráébreszteni fejlesztendő dolgokra.

Hogyan tudsz jól felkészülni a mai pályára? Beszélgess a pálya tervezőjével, töltsd időt Istennel! Kérd őt, hogy segítsen felismerni minden emberi találkozás jelentőségét, és ígérd meg neki előre, hogy engedelmeskedni fogsz mindabban, amire rámutat. Ő nem azért építette a mai pályát, hogy elfáradj, elbukj, hanem hogy mai is megtapasztalhasd az ő szeretetének erejét.

Jó játékot!
Sonkoly Tamás

Ezen a héten is lesz csütörtökön Lelki Reggeli, 8:15-9:00 között, ahol erről fogunk beszélgetni. Szerdán pedig 12:30-tól lesz a Lelki Ebéd. A www.lelkiebed.hu oldalon megtalálod az online csatlakozós linket.

Kérdések a továbbgondoláshoz:

1. Képzelj egy előre elkészített nemes tettet, ami pont neked való, amit élvezettel teszel meg. Mi lenne az?
2. Ehhez képest milyen nemes tettek lehetőségeit szokta eléd helyezni Isten? Min múlik, hogy élsz-e ezekkel a lehetőségekkel?
3. Ha valamilyen rossz szájízű találkozásod van, szoktál tanulni belőle? Mit tudsz tanulni az ilyenekből önmagadról?
4. Kérd Istent, hogy tegye egyértelművé az ő akaratát ma minden találkozásod kapcsán, és ígérd meg előre, hogy engedelmeskedni fogsz mindannak, amit megértesz! Milyen érzés megígérni ezt?

Ha  tetszett ez a Hétindító Üzenet, küldd el másoknak is!