Szokták mondani, hogy “Az önbizalom az a nyugodt magabiztos érzés amely pofára esés előtt tölti el az embert”. Mindannyiunkkal előfordul, hogy úgy érezzük, minden rendben, száguldunk előre az életben, és aztán váratlanul elbukunk valamiben. Szó szerint ez történt szegény Liu Shaolin Sándor gyorskorcsolyázóval a hétvégén. Nem állítom, hogy túltengett benne az önbizalom, mindenesetre az történt vele, hogy  dobogós helyen száguldott egy versenyben, amikor egy sima egyenesben váratlanul hatalmasat esett. Mint kiderült, egy másik versenyző lecsúszott karláncában esett el Sándor, de a bírákat ez nem hatotta meg – a magyar csapat lemaradt, és így végül csak negyedikek lettek.

Forrás: MTI

Talán veled is előfordult már, hogy váratlanul kudarcot vallottál valamiben. Helyzettől és vérmérséklettől függően szoktuk ilyenkor szidni a többi embert, a körülmények összjátékát vagy saját magunkat. A legrosszabb érzés persze az, amikor érezzük, hogy mi magunk hibáztunk valamit, engedtünk egy kísértésnek vagy voltunk figyelmetlenek, és emiatt esünk hasra egy munkahelyi helyzetben, egy emberi kapcsolatban vagy más kisebb-nagyobb élet-eseményben.

Ne úgy menj neki a mai napnak, hogy neked “jár”, hogy minden rendben legyen, hogy te már elég profi vagy ahhoz, hogy csak átsuhanj a nehézségeken. Pál figyelmezteti a korinthusiakat, hogy “Azért aki azt gondolja, hogy ő biztosan áll, vigyázzon, nehogy elessen!”  De egyből hadd tegyem hozzá azt, hogy Isten nem a közönségben ülve, nevetve fotózza az esésedet! Sőt, te sem teheted ezt meg másokkal, ítélkezően, “ugyemegmondtam”-ozva. Nagyon szeretem a Római levélnek ezt az igeversét: “Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel? Tulajdon urának áll, vagy esik. De meg fog állni, mert van hatalma az Úrnak arra, hogy megtartsa.”

A kereszténység nem arról szól, hogy neked minden sikerül, hogy a te jégsávodra nem esik karlánc. A kereszténység arról szól, hogy bizalommal Istenbe kapaszkodsz, aki vigyáz rád, és még ha bármi okból meg is engedi a bukást okozó karláncot, ő felránt és megtart téged, vigyáz rád. Ezt a kegyelmet ragadd még ma, és ezt add tovább másoknak is!

Kellemes korcsolyázást!
Sonkoly Tamás

Különleges Lelki Ebéd lesz szerdán, adventi sorozatot kezdünk:

Karácsonyra készülve Jézus első kontaktjait, emberi találkozásait beszélgetjük át, szerdánként 12:30-tól, nagy szeretettel várunk ezekre a kiemelt alkalmakra! Csütörtökön pedig Lelki Reggeli lesz 8:15-9:0 között, ahol a Hétindító Üzenet témájáról fogunk beszélgetni. Mindkét lehetőség online lesz, a www.lelkiebed.hu oldalon megtalálod a csatlakozási linkeket.

Kérdések a továbbgondoláshoz:

1. Gondolj vissza egy nagy bukásodra, amikor nem jött össze valami, amit sima ügynek gondoltál! Kire voltál dühös, milyen érzéseken mentél végig?
2. Hol az egyensúly a két ige között? Vigyázzunk, hogy ne essünk el, vagy az Úr megtart minket?
3. Ha más életében bukást látsz, mi szokott a zsigeri reakciód lenni? Mi lenne ideális reakció?
4. Készülj fel a mai napodra fejben is, Lélekben is! Kérd Istent, hogy fogja a kezedet korizás közben!

Ha  tetszett ez a Hétindító Üzenet, küldd el másoknak is!