Engem mindig is borzasztóan érdekelt, hogy hogyan lehet másoknak segíteni, hogyan lehet másokat megváltoztatni. Ha van valami, aminek az igazságában nagyon hiszek, akkor arra hogyan tudok másokat is rávenni? Ez persze igaz a munkámra is, erről szól a marketing. De igaz lehet ez a hétköznapokban is, akár olyan dolgokra, hogy hogyan vegyek rá valakit, hogy szelektíven gyűjtse a szemetet, akit ez nem érdekel; vagy hogyan mondjam el valakinek, hogy gyereket nevelni nem csak veréssel lehet; vagy hogyan mondjam meg valakinek a cégnél, hogy ha másképp csinálna valamilyen feladatot, az hatékonyabb lenne.
Az a baj ezekkel, hogy ha én elkezdek kívülről valakinek tanácsokat osztogatni, az a legritkább esetben ér célba, az emberek nem így működnek.
Már sokat voltam coaching meg mentoring képzéseken, most is olvasok egy könyvet az emberi kapcsolatokról, és mindegyiknek az a tanulsága: ne kezdj el tanácsokat adni, inkább segíts, hogy az illető magától jöjjön rá a dolgokra, saját magának fogalmazza meg a saját megoldását. Az én férfiagyamba ez nehezen fér bele, de az emberek így működnek.
Isten teremtett minket, ő tudja legjobban, hogy mire van szükségünk, meg hogy milyen jó nekünk, ha hiszünk benne, ha kérjük őt, hogy bocsássa meg a bűneinket és engedjen majd be a mennybe. De tudja, hogy ha ezeket nagyon direktben ránk önti, akkor az nem fog belsővé válni, akkor az nem lesz jó, mindenkinek magának kell belülről eljutnia ezekre az igazságokra. Úgyhogy nézzük ma meg, hogy Isten hogyan segít nekünk anélkül, hogy nagyon direktben megjelenne és ránk öntené a tanácsait.
A Bibliának van egy “elveszett fejezete”. Ez a lap nem veszett el a Bibliából 🙂 , hanem itt van Jézus 3 híres példázata az elveszett dolgokról. Ezekről beszélgessünk ma, kicsit más szemszögből, a fentiek alapján.
Olvassuk el egymás után mindhárom sztorit:
– Az elveszett bárány:
A vámszedők és a bűnösök mind Jézus köré gyűltek, hogy hallgassák őt. 2 De a farizeusok és a törvénytanítók morgolódni kezdtek: „Ez az ember a bűnösökkel barátkozik, sőt, együtt eszik velük!”
3 Ekkor Jézus a következő példázatot mondta nekik: 4 „Ha van száz juhod, és az egyiket elveszted, mit teszel? Ugye, hogy ott hagyod a kilencvenkilencet a pusztában, utána mész annak az egynek, amelyik elveszett, és addig keresed, amíg meg nem találod? 5 Mikor pedig megtalálod, nagy örömmel a válladra veszed, 6 és hazaviszed. Azután örömmel elújságolod a szomszédaidnak, hogy megtaláltad az elveszett juhodat. 7 Ezért azt mondom nektek, nagyobb öröm lesz a Mennyben egyetlen bűnös miatt, aki visszatér Istenhez, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akiknek nincs szükségük erre.
Egy kérdésem van most ehhez a példázathoz: szerintetek mi történt volna a báránnyal, ha a pásztor nem kutatja fel?
Kicsi az esélye, hogy rájön, hogy hülyeséget csinált, és visszasétál a pásztorhoz, esélyesebb, hogy elpusztult volna…
– Az elveszett pénz:
8 Vagy tegyük fel, hogy egy asszonynak van tíz ezüstpénze, és az egyiket elveszti. Mit gondoltok, mit fog tenni? Lámpát gyújt, gondosan felsöpri az egész házat, és addig kutat utána, amíg megtalálja az elveszett pénzt. 9 Azután örömmel elújságolja a szomszédaidnak, hogy megtalálta elveszett ezüstpénzét. 10 Ezért azt mondom nektek, Isten angyalai ugyanígy örülnek, amikor egy bűnös visszatér Istenhez.”
Na és itt, szerintetek mi történt volna a pénzzel, ha a hölgy nem kutatja fel?
Talán még kisebb az esélye, hogy a pénz magától visszagurult volna hozzá… valószínűleg ott porosodott volna egy ágy alatti padlórepedésben, amíg a régészek meg nem találják.
– Az elveszett, tékozló fiú:
11 Azután így folytatta: „Egy embernek volt két fia. 12 A fiatalabbik azt mondta az apjának: »Apám, add ki az örökségemet!« Ekkor az apa szétosztotta a vagyonát a két fiú között.
13 Nem sokkal ezután a fiatalabbik minden vagyonát pénzzé tette, és elköltözött egy távoli országba. Ott olyan költekező életmódot folytatott, hogy hamarosan mindenét elpazarolta. 14 Miután már minden pénze elfogyott, éhínség támadt azon a vidéken, és a fiú is nélkülözött. 15 Ezért munkát vállalt egy ottani gazdánál, aki felfogadta, hogy a disznónyáját őrizze.
16 A fiú már annyira éhes volt, hogy még abból is szívesen evett volna, amit a disznók ettek, de senki nem adott neki. 17 Végül belátta, hogy mennyire ostoba volt, és ezt mondta magában: »Apám minden szolgájának bőségesen van mit ennie, én meg itt halok éhen! 18 Azonnal elindulok, visszamegyek apámhoz, és azt mondom neki: Apám, vétkeztem Isten ellen, és ellened is. 19 Nem vagyok többé méltó, hogy a fiadnak hívjanak, de legalább hadd álljak be a béreseid közé!« 20 Ezzel a fiú elindult, hogy visszatérjen az apjához.”
„Még messze volt a háztól, amikor az apja meglátta és megsajnálta. Eléje szaladt, a nyakába borult, megölelte és megcsókolta. 21 A fiú pedig ezt mondta: »Apám, vétkeztem Isten ellen, és ellened is. Nem vagyok többé méltó, hogy a fiad legyek.«[b] 22 De az apja ezt parancsolta a szolgáknak: »Siessetek, hozzátok ide a legszebb ruhát, és adjátok rá! Húzzatok gyűrűt az ujjára, és sarut a lábára! 23 Azután vágjatok le egy hízott borjút, hogy együtt ünnepeljünk, 24 mert a fiam meghalt, de feltámadt, elveszett, de megtaláltam!« Ezután ünnepelni kezdtek.”
Figyelem, ez a millió dolláros kérdés: Észrevettétek, hogy az előző két történettel ellentétben itt nincs mentőexpedíció?
Képzeljük el, hogy lett volna, és mondjuk az elveszett fiú egyik legnagyobb bulija közepén beállít az apja, hogy eljöttem érted. Hogyan reagált volna erre a srác? Valószínűleg rosszul…
Ami nehezebb kérdés: képzeljük el, hogy az apja akkor jön el hozzá, amikor a disznókat legelteti éhesen, vajon akkor mi történt volna? Én azt tippelem, hogy irtó cikinek érezte volna az egészet, de elfogadta volna a segítséget kétségbeesésében, hazamentek volna, ünnepség, minden… de mi lett volna később? Lehet, hogy 1-2 év múlva megint eljutott volna odáig, hogy elege van az apjából, és a fejéhez vágta volna, hogy “én sose kértem, hogy ments meg”, vagy hogy “oké, küldhettél volna egy kis pénzt, de miért nem engedted, hogy ott maradjak és éljem a saját életemet”, meg ilyenek. Nem egy felnőtt, önálló döntése lett volna a hazatérés, hanem abszolút olyan lett volna a fiú, mint egy megtalált bárány vagy megtalált pénz, akitől nem várnak semmi önálló gondolatot, akit nem tekintenek felnőtt embernek.. és egy báránynak vagy egy pénznek ez oké, de egy felnőtt embernek nem.
Ez az egész ugye egy példázat, kicsit beszéljük át, hogy melyik eleme mit jelképez:
Kit jelképez az apa? Istent.
Kit jelképez a fiú? Az embert.
Mit jelképez a távoli vidék, ahol a srác először bulizott, aztán éhezett? A világot Isten nélkül. Van benne jó is meg rossz is, de talán jellemző ez az ív: az ember hoz pár rossz döntést, elkövet pár bűnt, és aztán a saját életét teszi ott tönkre a nagy önállóságban.
Mit jelképez a hazatérése? A bűnbánatot és a megtérést. Gyakorlatilag három dologra jutott ez a fiú önmagától, és ez a három dolog kell ahhoz is, hogy valaki keresztény legyen: 1. Belátta, hogy ő bűnös. 2. Úgy döntött, hogy az apjától kér bűnbocsánatot. Ez nem csak egy felszínes, vallásos szöveg volt részéről, hanem abszolút átérezte ezt az egészet érzelmileg és értelmileg, volt ideje erre a disznók mellett üldögélve. 3. Kérte az apját, hogy hadd kerülhessen be hozzá oda, ahol minden olyan jó, azaz a mennyországba.
Mit jelképez a ruha és a gyűrű? A teljes elfogadást, amit Isten ad nekünk, egyből. Nem mondja azt, hogy oké, de azért pár hétig még járj a koszos, büdös ruhákban, és ha tényleg oké vagy, akkor kaphatsz valami jobbat. A gyűrű pedig akkoriban a családi hitelkártya funkcióját töltötte be, és az apja egyből adott neki egyet, nem mondta, hogy annyi pénzt herdáltál el, hogy amíg nem érdemled ki újra a bizalmamat, addig szó sem lehet róla.
Az én Istenről alkotott képemet nagyon meghatározza ez a történet:
– Ő engedi, hogy hibázzak, hogy eltávolodjak tőle, hogy bűnöket kövessek el.
– Nem fogja rám kényszeríteni az ő igazságát, engedi, hogy saját magamtól jöjjek rá… és ehhez sajnos sokszor kell a nyomor, a buli közepén nem jött volna rá a srác a hibáira, csak a disznók mellett.
– És ha úgy döntök magamtól, hogy szükségem van Istenre, elindulok felé, akkor ő rohan hozzám az ajtóból. Nem kell megdolgoznom azért, hogy ő befogadjon, nincs egy lista, amit ki kell először pipálni, hanem egyből és teljesen elfogad.
Hadd tegyek fel még végül egy körkédést: Ti hogy látjátok a saját lelki helyzeteteket ennek a történetnek a tükrében?
– El tudjátok helyezni magatokat ebben a történetben?
– Mennyire érzitek, hogy ez a ti történetetek vagy sem?
– Mennyire passzol ehhez a ti saját Istenről alkotott képetek?
Zárásul hadd olvassak fel pár mondatot a Római levélből, amik összecsengenek ezzel a történettel:
23 Hiszen minden ember vétkezett, és emiatt nem méltó arra, hogy Isten dicsőségében részesüljön.
24 Isten azonban kegyelemből teszi a maga számára elfogadhatóvá az embert. Ez Isten ajándéka, amelyet a Jézus Krisztus által elvégzett megváltásban kaphatunk meg. 25 Isten azért küldte Jézust, hogy akik benne hisznek, azoknak a bűneit megbocsássa. Ez Jézus vére, vagyis a halála által lehetséges. Így mutatta meg Isten, hogy ő mindig igazságos. Igazságosságát mutatja az, hogy türelmes volt, és Jézusra való tekintettel elengedte a múltban elkövetett bűnöket. 26 Ugyanígy az is Isten igazságosságát bizonyítja, hogy most elfogadja azokat, akik Jézus Krisztusban hisznek.
27 Ezek után dicsekedhetünk-e valamivel? Egyáltalán nem!