Először is: Ez a Hétindító üzenet nem pusztán a tévézésről meg a foci EB-ről szól! 🙂 De hadd induljak onnan: Sok nagy csapat kiesett már, de volt egy meglepő hír a francia csapatról: állítólag késő estig tévét néztek, játékkonzolon / telefonon játszottak az utolsó meccs előtti estén, ezért is veszítettek másnap.

Hogy követhettek el ekkora hibát, miért volt fontosabb nekik a képernyő csillogása a trófea csillogásánál? A legtöbben persze rájuk mondták, hogy ezek egyszerűen felelőtlen, éretlen fiatalok. Mások inkább arról írtak, hogy milyen óriási nyomás és elvárások vannak rajtuk, amit így is próbáltak szelepelni; hogy milyen régóta nem látták a családjukat, talán emiatt tudat alatt is szabotálták a saját sikerüket, hogy hazautazhassanak.

Van ebben egy nagyon érdekes párhuzam a saját keresztény életünkre vonatkozóan! Most nem akarom megfejteni a francia focisták lelkét, inkább a sajátomat. Azt hiszem sok keresztényre, köztük rám is igaz, hogy sokszor eltévesztjük a fókuszt, nem Isten országa áll az első helyen az életünkben, azaz nem a legfontosabb cél a legfontosabb már. És általában nem cégéres bűnök miatt történik ez, hanem egyszerűen minden más ellopja a figyelmünket, energiánkat: Ez lehet a tévézés vagy más képernyő bámulása, de lehet a munka, a hobbink, akár még a barátok és a család is. Ezeknek egyike sem bűn önmagában! Csak ne kerüljenek az első helyre az életünkben, ilyen “egyszerű”.

Érdemes elolvasni a Márk evangéliuma 4. fejezetét, a Magvető példázatát. Itt Jézus így mesél az egyik talajról: ” A tüskés gyomok közé hullott magok esete olyanokat jelképez, akik hallják és befogadják Isten üzenetét. De azután a földi élet gondjai, a meggazdagodásra való törekvés, vagy az egyéb dolgok utáni szenvedélyes vágyakozás elfojtja bennük Isten üzenetét, ezért nem hoznak termést.”  Ha Jézus ma mondaná ezt a példázatot, lehet, hogy beletenné az “egyéb dolgok”-ba a képernyőket is? 🙂 Vagy a te életedben mi van az egyéb kategóriában?

Vidd ma Isten elé szíved szántóföldjét! Nem az a cél, hogy remeteként élj, hogy a naptárad 100%-a “szent dolgokkal” legyen tele. De ha Isten országáról van szó, akkor legyél jó termőtalaj, míg minden más hatással szemben viszont legyél gazos, mély gyökeret nem engedő szántóföld. Tudatos odafigyelés, Istennel töltött idő nélkül könnyű ezt eltéveszteni, de vele sikerülni fog. Jézussal már biztosan a győztes csapatban vagy, ezt priorizáld a mindennapokban!

Áldás,
Sonkoly Tamás

Ezen a héten a csütörtöki Lelki Reggelin, 8:15-9:00 között, és a szerdai Lelki Ebéden 12:30-13:30 között is erről fogunk beszélgetni, továbbra is online formában. Várunk szeretettel! Csatlakozási linkek a www.lelkiebed.hu -n.

Kérdések a továbbgondoláshoz:

1. Neked mik a képernyőid, amik elvonnak az Isten-kapcsolat elől?

2. Milyen eszközökkel tudsz küzdeni a sajátjaid legyőzéséért?

3. Ha más embert látsz, aki ettől szenved, kapásból elítéled, vagy eszedbe jut a tiéd, és ez segít neked abban, hogy megértsd a másikat?

4.  Szerinted létezik olyan ember, akinek nincs ilyen, esetleg ismersz is ilyet?

Ha  tetszett ez a Hétindító Üzenet, küldd el másoknak is!