Ha inkább hallgatnád, mint olvasnád: PODCAST
A múlt héten bankban intéztem egy számlázási ügyet, online nem lehetett, személyesen kellett megjelennem. Közel egy órán át tartott a hosszadalmas adategyeztetés, a papírmunka, megannyi aláírás.Az ügyintéző, egy középkorú hölgy a bankfiók utca felőli frontján, a többitől külön álló munkaasztalnál fogadott. Tempósan és takarékosan dolgozott, semmi felesleges kérdés, mozdulat. Amikor éppen nem kellett aláírnom, vagy adatot egyeztetnem, a kényelmes székben hátradőlve esemeseket írtam és olvastam, a hölgy pedig serényen gépelt, nyomtatott.
Reggel volt, s a kis bankfiókban lassan, csendesen beindult az élet. A „holtidőkben” szívesen bámultam volna ki a hatalmas ablakon, álmos szememet pihentetve az ébredező utca képén, az arra járó embereken, de a kilátást szinte teljes egészében eltakarták a nagy üvegfelületre felragasztott óriási reklámfotók, pontosabban azok szürke hátlapja. Csak itt-ott láttam néhány szűk, tenyérnyi rést, amin át hunyorogva ki lehetett pillantani a külvilágba.
Éppen egy újabb aláírásra szólított az ügyintéző hölgy, majd valamit kérdeztem is tőle, amikor váratlanul elfordult tőlem a nagy, átlátszatlan üvegfelület felé, kissé előrehajolt, és elmosolyodott. Integetett, s közben halkan mondogatta: szia, szia!
– Elnézést, csak egy kislánynak integettem vissza. A szülei errefelé viszik oviba; be szokott kukucskálni, éppen idelát azon az átlátszó ablakrésen és amint észrevesz, megkocogtatja az üveget, köszön és integet.
A hölgy tovább mosolygott, láttam a szemén, a maszk fölött. Szolgálatkészen válaszolt a kérdésemre, majd tempósan folytatta a munkáját.
Ismét hátradőltem a kényelmes széken és a kislányra gondoltam, aki meglátta az átlátszó rést a reklámfotók között és az ablakon át kapcsolatot teremtett az ügyintéző hölggyel. Fontossá váltak egymás számára.
Eszembe jutott, amit Jézus a gyerekekről mondott, hogy ilyeneké a mennyek országa, s hogy nem jutunk be oda, ha nem leszünk mi is olyanok, mint ők (Máté 19,14; Máté 18,3).
A világunk tele van átlátszatlannak tűnő „üvegfelületekkel”, amelyeken meg kell találnunk az átlátszó rést, hogy felfedezhessük azt, ami igazán fontos. Például ilyen szürke üvegfelület az a kép, amit magunkban kialakítottunk másokról (a szomszédunkról, a munkatársunkról, a házastársunkról), amely mögé bezártuk őket, amelyen át már nem látjuk a valóságukat, a személyüket, az örömeiket, a magányukat, a megértés iránti vágyukat.
Pedig, ha figyelnénk rájuk, észrevehetnénk a réseket a falon: ráláthatnánk lényük teljes valóságára, amikor éppen jókedvűek, vagy amikor szomorúak és hallgatagok. Ne csak epés megjegyzéseiket, vagy bosszantó szokásaikat tartsuk számon! Vegyük észre emberségüket! Ez út lehet Jézus felé, aki egy példázatában azt mondja: amit egynek is tesztek, nekem tettétek (Máté 25,40).Körössy László
Kérdések a továbbgondoláshoz:
1. A fenti történetnek van-e a számodra valamilyen személyes üzenete?
2. Mennyire szoktál figyelni a munkatársadra, a házastársadra, a gyerekeidre, a barátodra? Együttérző vagy velük?
3. Milyen a kapcsolatod Istennel, nem választ el tőle valamiféle “átlátszatlannak tűnő üvegfal”? Keresd a rést, a Vele való találkozás lehetőségét, és figyeld a válaszait, a jeleit, hiszen azt olvassuk a Bibliában: Keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! (Máté 7,7)