A kisbabák nem képesek önállóan az életben maradásra – nem csak fizikai, de érzelmi szükségleteik miatt sem. Ha egy csecsemő fáradt, éhes, nyűgös vagy fél, még nem tudja magát megnyugtatni. De van egy remek trükkjük: addig sírnak, amíg jön végre egy felnőtt, aki segít nekik lenyugodni!

Szakértők szoktak úgy fogalmazni, hogy a kisbaba “kiterjesztett idegrendszere” a szülő. Amire saját idegei alapján nem képes, abban segítséget kap valaki nagyobbtól.

Amikor először hallottam erről, nagyon tetszett – akkor meg pláne, amikor továbbgondoltam a felnőtt létre. Mennyei Apukánk vajon akkor gyönyörködik bennünk jobban, ha megoldjuk mi magunk az érzelmi túlterheltségeinket, és mondjuk álomba sírjuk magunkat? Vagy akkor, ha hozzá fordulunk, amikor már “túl sok az élet”? Lehet amellett érvelni, hogy egy érett felnőtt, egy nagykorú keresztény már legyen érzelmileg kiegyensúlyozott és önálló. De én inkább abban hiszek, hogy jó Istenhez fordulni, ő örül a mi sírásunknak, szeretettel siet, hogy megnyugtasson!

Szokott neked is túl sok lenni az élet?
– Előfordul, hogy lelkileg lemerítenek a megoldatlan emberi konfliktusok?
– Van úgy, hogy képtelen vagy hatékonyan dolgozni, mert érzelmileg agyonnyom a munkahelyi stressz?
– Jönnek néha álmatlan éjszakák, amikor nem talál az pihenés békessége, annyira kilengenek az érzelmi mutatóid?

Nem akkor számítasz érett felnőttnek, ha minden ilyen helyzetet megoldasz pikk-pakk. Nem akkor számítasz érett hívőnek, ha te már nem zavarod ilyen piti dolgok miatt Istent. Jézus nem azt mondta az utolsó vacsorán a tanítványoknak, hogy “szedjétek össze magatokat, mert durva lesz, de el ne veszítsétek az angolos hidegvért!”, hanem azt mondta:  “A saját békességemet adom nektek, de másképpen, mint ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjatok, és ne féljetek!”

Sírd el magad bátran a Mennyország felé, ha túl sok az élet – Jézus megígérte az ő békességét, ez lehet a nyugalmunk és lelki békénk alapja!

Szeretettel,
Sonkoly Tamás

Ezen a héten is lesz csütörtökön Lelki Reggeli, 8:15-9:00 között, ahol erről fogunk beszélgetni, illetve szerdán lesz  Lelki Ebéd 12:30-13:30 között, ahol szintén erről lesz szó. Mindkettő továbbra is online formában lesz, várunk szeretettel! Csatlakozási linkek a www.lelkiebed.hu -n.

Kérdések a továbbgondoláshoz:

1. Milyen helyzetek, milyen érzelemek szoktak különösen is sokat kivenni belőled, amikor szükséged lenne az “idegrendszered kiterjesztésére”? 

2. Élted már át Jézus békességét? Hogy tud ez működni vajon, egy pillanat alatt megszűnik minden rossz érzés, vagy nem ennyire egyszerű?

3. Fel tudsz idézni olyan biblai szereplőket, akiknek “túl sok volt az élet”, érzelmileg kiborultak? Min múlott, hogy megtalálták-e Isten vigasztalását, békességét?

4. Mely érzelmek az ellenségeid és melyek a barátaid? A negatív érzéseket mindig le kell csitítani?