Ha inkább hallgatnád, mint olvasnád: PODCAST
Sokszor előfordult már velem, hogy láttam egy vállalati levelezést és úgy éreztem, nem mennek megfelelően a dolgok, de én már látom a megoldást és magamban fel is háborodtam, hogy ez, vagy az mondjuk másoknak miért nem jut eszébe?! Majd ezzel az ingerült lelkülettel “szépen” meg is írtam a véleményem. Persze többnyire kiderült, hogy nem vettem figyelembe, esetleg nem tudtam valami kis apró, de fontos részletet.
Olyan is előszokott fordulni velem, amikor sűrű az élet, rengeteg a tennivalóm, és ömlik a mail áradat, hogy amikor beleolvastam egy levélbe, ezeket feltételeztem az íróról:
– Ez feladatot akar add nekem, pedig ő is megcsinálhatná!
– Mit nem tudja, hogy miképp kell ezt csinálni?
– Vagy okoskodik, pedig én jobban tudom…
– Vagy csak nincs jobb dolga, ezért kötözködik.
Meg hasonlók…
…és végül ez: “hogy nem érti meg hogy most én nem érek rá???”
Na ilyenkor valószínűleg írtam egy olyan levelet, ami számomra teljesen tárgyilagos volt és igazságos.
Gondolom nektek is van hasonló tapasztalatotok!
Ezek a levelek azok, amik elküldése után nagy megelégedés töltött el kb. 10-30 másodpercig, majd három napig nem tudtam dűlőre jutni magammal, hogy ez most mire volt jó és ezt talán nem így kellett volna!
A múlt héten kaptam egy ilyen levelet. Tulajdonképpen az író csak megkérdezte, hogy lehetne-e másképp csinálnom valamit, mert neki, az, amit és ahogy csinálok, zavaró. A megfogalmazásból akár úgy is kivehettem volna, hogy ez egy segítő levél, de ezt nekem nem sikerült így értelmeznem, sőt ezt a levelet a már említett típusúak közé soroltam.
Valójában ebben az esetben a gépemet csak azért kapcsoltam be, hogy egy pár, tovább már nem halasztható dolgot megcsináljak, de vesztemre elkezdtem olvasgatni a bejövőket és ebbe az ominózus levélbe futottam bele.
Valahogy éreztem, hogy ezt most nem szabad úgy csinálnom ahogy szoktam. Isten fogta a kezem.
Nagyon szenvedtem. Eltöltöttem 45 – 50 percet a kb. tíz soros válaszommal és közben folyamatosan azon törtem a fejem, hogy ehelyett mennyi hasznosat tudnék tenni – és kitől, mitől veszem el az időt. Sokszor átírtam és még többször töröltem ki belőle olyat, amivel úgy éreztem, hogy bántó lennék, vagy megmutatnám, hogy mit okozott nálam ez a levél.
Éreztem magamban a feszültséget, és amikor beszéltem a nejemnek erről, akkor láttam rá, hogy ezt az ideget tovább is adom neki. Még szerencse, hogy aludt a gyermek, mert ő is megkapta volna a magáét, persze már nem tőlem, hanem a kedvesemtől…
Egy pillanat alatt átláttam, hogy mit okozhattak másoknál a bevezetőben említett reakcióim és válaszaim, azokban a hasonszőrű megmondó-leveleimben. (nem csoda, hogy annyi kutyát vernek meg – a “tápláléklánc” vége)
Végül sikerült olyan választ írnom, amivel ugyan sokat küzdöttem (vagy nem is a levél megírásával, inkább magammal), de utána teljes béke volt bennem, és nem csak pár percig. A reményem is nagy, hogy nem egy feszkós láncolatot indítottam el, hanem a megértés és a nyugalom ment át, és azt viheti tovább a levél fogadója.
Biczi Ferenc
Kérdések:
1. Voltál már hasonló helyzetben? Szoktál kapni, esetleg írni ilyen “megmondó” levelet?
2. Sikerült már megállnod, hogy ne küld el és várj vele, akár egy napot is, hogy teljesen békében legyél a tartalommal?
3. Próbáltál ilyen helyzetben imádkozni a jó szavakért, a türelemért, hogy ne az idő legyen az Urad ebben a helyzetben? El tudod képzelni, hogy így teszel hasonló szituációban?
4. Mit gondolsz, Isten figyeli, hogy milyen levelet írsz és mit okozol vele?