Kísérletképpen videós verzióban is elkészítettem a mai Hétindító Üzenetet. Ha inkább néznéd, mint olvasnád, kattints ide:
https://fb.watch/1lOGNqYy6-/
(Elvileg Facebook-belépés nélkül is működik a link, de itt van Youtube-on is)

A mai Hétindító Üzenet egy történettel kezdődik:
–    Nem maradt más hátra, mint imádkozni. – hajtotta le szomorúan a fejét a projektmenedzser.
–    Ennyire rossz a helyzet? – kérdezte a felesége. Kettesben ültek a konyhában, meglehetősen nyomott hangulatban.
–    Igen, idáig jutottunk… – csóválta a fejét a férje. – Kiderült, hogy már az elején elszámoltam az időzítést. Aztán a költségek is elszálltak félúton. Végül, amikor a két legjobb ember egyszerre mondott fel, akkor kellett volna szólnom, de túl büszke voltam…
–    És most mit lehetne tenni?
–    Nincs mit tenni, mint hogy imádkozzunk. Már csak egy isteni csoda segíthet.

Vajon ez egy olyan házaspár beszélgetése, akik mélyen hívők, és akinek Isten az első? Attól félek, hogy nem… Nagyon tipikus szófordulat, hogy “már nincs más esélyünk, mint imádkozni.” Miért tesszük az imádság csodafegyverét az utolsó helyre? Nem lenne jobb a teendők listáján a legelső helyre tenni?

Elvileg egyetértünk a legtöbben ezzel, de a gyakorlat sokszor másként alakul: 
–    Nem tűnik fontosnak imádkozni, 
–    Szinte nem akarjuk zavarni Istent ilyesmivel, 
–    Nem hisszük, hogy őt érdeklik a mi kis problémáink,
–    Van egy saját tervünk, amibe nem akarjuk, hogy ő beavatkozzon,
–    Vagy egyszerűen csak elfelejtjük az egészet.

A Biblia nem mond olyat, csak megfelelő, méltó alkalmakkor imádkozzunk. Sőt, egészen őrültnek tűnik a magyar Biblia egyik legrövidebb igeverse, az 1 Thesszalonika 5,17:

“Szüntelen imádkozzatok!”

Szüntelen? Ez elég lehetetlenül hangzik, nem lehet, hogy ez egy fordítási hiba? Megnéztem mindhárom magyar fordítást, mindegyikben így szerepel. Meg az angol fordításokban is. Meg az eredeti görögben is… Szüntelen imádkozunk!

Viszont fontos, hogy az imádság nem egy kötelező, unalmas szertartás, hanem egy élő kapcsolat Istennel. Akár minden órában, vagy még sűrűbben is mondhatunk ima-sóhajokat! Például:
„Uram, nem tudom, hogy sül majd el ez a megbeszélés, kérlek segíts!”
„Hú, ez a feladat egyszerűbb volt, mint gondoltam, köszönöm, Istenem!”
„Jézus, segíts, most erre mit válaszoljak?”

Ha teletűzdeljük a napunkat sok ilyen apró imával, annak legalább három előnye van:
1. Nagyon elmélyíti az Istennel való kapcsolatunkat.
2. Segít, hogy időben észrevegyük, ha valamit elrontunk. A nagy problémák általában sok kis problémából lesznek, de ha már a kis problémáknál nyitottak vagyunk Isten vezetésére, akkor nem lesznek belőlük nagyok.
3. Jobban felismerjük Isten hangját, vezetését. Nem csak a saját dolgainkon pörgünk, hanem megértjük, hogy hogyan tudunk Istennek engedelmeskedni, az ő országát építeni.

Szüntelenül imádkozós munkahetet kívánok!
Sonkoly Tamás

Lelki Ebéd – Hétindító Üzenet – oszd meg másokkal is!
www.facebook.com/lelkiebed
https://lelkiebed.hu/hetindito

Kérdések a továbbgondoláshoz:
1. A legtöbb ember a megtérése idején, illetve a nehézségek árnyékában éli meg leginkább a szüntelen imádkozást. Neked volt már ilyen szüntelenül imádkozós időszakod?

2. A könnyű élet, vagy éppen a túlságosan saját fejünk után menés viszont könnyen beszűkíti az imaéletünket. Ilyen időszakot éltél már át?

3. Neked mi segítene, hogy kipróbáld pár napig a szüntelenül imádkozást a gyakorlatban? Gondold végig… és persze imádkozz, hogy Isten segítsen benne!