Ha inkább hallgatnád, mint olvasnád: PODCAST
Temetésen voltunk a múlt héten. Nehéz beszélni, írni a bennünk kavargó érzésekről, mindarról, amit megmozgatott a lelkünkben az a nap. Egy baráti házaspár gyászában osztoztunk. Sok más mellett engem különösen is megragadott a lelkész ravatalnál mondott beszédének az egyik részlete, pontosabban két részlete. Kutatok a gondolatok után, próbálom felidézni az elhangzottakat. Jó volna most továbbadni, leírni a szónok felemelő, mélyen emberi és hitet ébresztő szavait, de nem emlékszem rájuk pontosan. Igaz, nem is a szavakat kellene visszaadnom, hanem azt, ami igazán hatott, a lelkész lényét: ahogy részvéttel telve fordult a gyászoló hozzátartozók felé, ahogy lélekből énekelt, ahogy az élet igazságáról beszélt, s beszéde nyomán feltárult előttünk az elhunyt sorsa: az egész, magával ragadó valóságot ott a ravatalnál. De azokat a perceket újrateremteni nem tudom.
Tehát nem emlékszem pontosan a lelkész szavaira, de arra igen, amit a mondanivalója kiváltott bennem. Két gondolat gyűrűzött tovább elmémben, s tárt fel mélységeket, valóságokat a lelkemben. Az egyik gondolat a mulandóságról szólt. Arról, hogy egyszer minden elmúlik, ami teremtetett, s a földi sátor porrá lesz, akármilyen tartós anyagból készült is: mindaz, amit az életben oly sokra tartunk, a jogosan birtokolt javainktól kezdve a nagy küzdelmek árán felépített karrierünkig, a világ gyönyörködtető, pazar gazdagságától a kedvenc kis tárgyainkon át a bebiztosított életünkig, a felejthetetlen élményeinktől a családi, baráti ünnepeinkig minden, de minden elillan, jelentőségét veszti; egy belső képben látom is: minden, ami e világé, maguk a világot tartó oszlopok is lebegve emelkednek a fejem fölé, mint a szélfútta füstcsóva, vagy marék homok, amelyet felkap a tengerparti szellő.
Utólag kérdezem: a mindenek mulandóságát átélni, mire tanít? Akkor, ott a lelkész beszéde közben, a ravatalnál, a gyászolók szűk körében engem a hálára tanított meg, arra, hogy Uram kezéből kapok életet, az ereimbe vért, a szívembe ütemet, a hétköznapjaimba szeretést és szenvedést, könnyes perceket, megvilágosodást adó pillanatokat, felemelő érzéseket, társat és ellenséget – mindent. Azaz minden mulandó, da valamiképpen e múlékony világban jelen van Isten.
A mostani héten nap mint nap egyre közelebb lépünk a szent Húsvéthoz, Jézusunk sebeit látjuk,s a feltámadás fényességébe nézünk. Oly távolinak érezhetjük néha ezt a nagy fényességet, s milyen megdöbbentő, hogy a mi Urunk azt mondja, a világ világossága ti vagytok, azaz te és én.
Ott a ravatalozónál elér, húsba vág a másik gondolat a szónok szavai nyomán: világossággá lenni. Most, életem öt évtizede múltán felteszem a kérdést: mi is volna tehát ez a világosság, s mi is a világossággá válás? Nem tudom, csak abban vagyok bizonyos, hogy már képes vagyok hinni a változásban, abban, hogy világossággá válhatunk legyőzve belső sötétségünket. Egyúttal meg is lep ez a bizonyosság, mivel tudom, hogy százszor is mondtam már elkeseredve nehéz perceimben: nem vagyok képes változni, ahogy más sem képes erre. Tehát honnan a bizonyosság? Az Úrtól, bizonyosan. Tudom, holnap egy meddő pillanatban újra állítom majd, hogy márpedig változni nem tudunk, csak azok maradunk, akik eddig is voltunk, de most már figyelem azt is, hogy az Úr mit felel erre az én nagy, alapvető állításomra. S ez a figyelem, ez a várakozás a világosság apró, alig pislákoló mécsese lesz bennem. Talán azért kell megéljem e bizonytalan bizonyosságot, hogy a te mécsesed fényét is remélhessem, hogy kétségbeesésemtől, dühömtől elvakultan, vagy a tények minduntalan felemlegetésével elhamarkodottan ki ne oltsam a te pislákoló világosságodat.
Körössy László
Csütörtökön lesz Lelki Reggeli, 8:15-9:00 között, továbbra is online formában, ahol a fentiekről fogunk beszélgetni, várunk szeretettel! Az online Lelki Ebédet pedig szerdán 12:30-tól tartjuk. Csatlakozási linkek a www.lelkiebed.hu -n.
Kérdések a továbbgondoláshoz:
1. Mire tanít téged a mulandóság?
2. Hiszel-e abban, hogy a másik ember megváltozhat?
3. Hiszel-e abban, hogy te megváltozhatsz?
4. Az ártatlan Jézus a kereszten azt mondta az őt gúnyolókat hallva: Atyám bocsásd meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek. Hiszel a szeretet végső győzelmében?
Ha tetszett ez a Hétindító Üzenet, küldd el másoknak is!